Rezeda, mint... |
...áruda 2007-ben errefelé ősszel nyílott a Rezeda, jelesül szeptember 6-án. Létrehozását több gondolat indokolta. Egyrészt a
kézműves termékek kedvelőinek lehetőséget kívántunk adni, hogy egész
évben megtalálhassák kedvenc készítőik portékáit, a magyar mestereknek
pedig arra, hogy Kecskeméten ne csak vásárokban kínálhassák termékeiket.
Szerettük volna, ha a magyar termékek kedvelői találnak a városban a
sok egyéb mellett egy magyar termékeket kínáló, magyar boltot. A
kínálat alapját Nagy Judit népi ruhakészítő zsűrizett ruhái adják, de
más készítők munkái is megtalálhatók. Választékunkban szerepelnek ajándéktárgyak, kerámiák, foltvarrott szépségek, gyógynövényes szappanok és más hasznos apróságok. Szándékunk szerint a néptáncosok dolgát is szerettük volna könnyíteni alapfelszerelések biztosításával. Környékünkön nagy hagyománya és kiváló szakemberei vannak a néptánc oktatásnak. Hagyományaink továbbéltetésének és a szórakozásnak ez a módja újabban igen népszerű, bizonyítva, hogy „Betonon is kinő a fű”. Kínálatunkban szerepelnek táncházas stílusú, rusztikus kézműves ruhák,cipők, táskák, ékszerek és egyéb kiegészítők. Megtalálhatók a néptánc kellékek közül a karaktercipők, gyakorlócipők, kalapok, ingek, zsinóros mellények, harisnyák, blúzok. Megrendelésre készítünk próbaszoknyákat, pendelyeket és kötényeket. Az általunk kínált portékák szinte kizárólag Magyarországon és Erdélyben készülnek, lehetőleg magyar alapanyagból, és magyar munkaerővel, így támogatva a hazai kézművesek fennmaradását, népi kultúránk egyes elemeinek megőrzését. A Rezeda azoknak a hölgyeknek nyújt lehetőséget,
akik nőiesen szeretnének öltözni, és családjukat öltöztetni, de nem a
napi divat követői. Olyan ruhákat keresnek, melyek öltöztetnek, tartást
adnak. Azoknak, akik valami mást, valami idő- és értékállót keresnek,
akik nem állnak be abba a sorba, ahol már ezrek állnak előttük, akik nem
uniformizálódnak. Akik szeretik az egyedit, értékelik és
értik, mit jelent, ha a készítő szívét-lelkét beledolgozza abba, amit
megálmodott. Akik nemcsak viselkedésükben, hanem viseletükben is meg
kívánják élni magyarságukat. Az árukészlet folyamatosan, újabb kézművesek munkáival bővül. Szeretettel várom régi és leendő vásárlóimat, valamint minden érdeklődőt: Győriné Györgyi
A rezeda a jószívűség jelképe a virágok szimbolikája szerint.
...ruhafestékA kerti rezedát a régi kertekben mindenütt termesztették csodálatos, édeskés illatáért, amely a parfümgyáraknak is fontos alapanyaga lett. Hajdanán, nagyanyáink kertjében, októberben még javában virágzott a kellemes illatú, sárgás-piros színű szagos rezeda. Virágzata nem feltűnő, de fontos alkotóeleme vegyes virágcsokroknak, jól kiemeli a nagy méretű és erőteljes virágok szépségét. Újabban erkélyen, dézsában is sokan termesztik, mivel aránylag igénytelen, közepes vízigényű, napon vagy félárnyékban termeszthető faj. Szereti a humusz, amit bő virágzással hálál meg. A virágokat érdemes gyakran visszavágni, így az elágazásokon egyre több virág jelenik meg. Az áprilisban helybe vetett növények június elejétől szeptemberig virágzanak. Ha szeretnénk, hogy télen is legyen rezedánk, augusztusban vessük a magokat cserépbe és meleg helyen ablakban neveljük. Többet megtudhatunk róla a Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár jóvoltából ITT (utolsó 5 bekezdés) Valamint A magyarság virágai – képes virágkalauz Rapaics Rajmund nyomán című könyvből. Rapaics Rajmund (1885–1954) botanikus, tudománytörténész
Rezedasárga, rezedazöld
...keresztnévA rezedából rendszerint sárga festéket készítettek, a zöld színhez kék oldatba (pl. indigóba) mártották a már sárgára festett textilt, vagy a festés előtt vasgálicban pácolták az anyagot. A rezedazöld egyike a rendkívül mérgező (már nem használt) schweinfurti zöld festék számos névváltozatának. Festék alapanyagnak a festőrezedát használták. (Festő rezeda /Reseda luteola) Ártereken köves lejtőkön él, szeptemberig virágzik. Festéshez az elvirágzott növényt használjuk. Sárgát fest, de ha vasgáliccal pácoljuk, olajzöldet kapunk.
Magyar eredetű, a rezeda virágnévből származik, becézése: Rézi. Névnapja május 17.
...lélekmelegítőA Nyelvtudományi Intézet által anyakönyvezhetőnek minősített név. Baricz Lajos: Köszönöm, Anyám
Köszönöm Anyám, hogy rám igent mondtál, és féltve hordoztál szíved alatt, s attól az első rejtett pillanattól körülöttem szállt minden gondolta. Köszönöm, Anyám, tested melegét is, forrásként buzgó, tápláló tejed, a bölcsőm fölé hajló éjszakákat... ott kezdtem tudni, mi a szeretet. Köszönöm, Anyám, hogy bús árvaságom átszűrted mindig sebzett szíveden, a rám törő veszélyeket megtörted, s nagyon akartad, nekem jobb legyen. Köszönöm Anyám, hogy szabadon hagytál, s én indulhattam az Úr útjain, míg te Máriaként titkon figyelted, mint alakulnak földi útjaim. Köszönöm, Anyám szíved melegségét. Most is olvasom arcod ráncait - az én életem is belé van írva... Köszönöm értem vállalt harcaid. Baricz Lajos: Nagyanyó
Régen történt, júliusban
- sok munka volt kint a réten -, három fia három fiát nagyanyóra bízta szépen. Nagyi szíve csupa jóság; szereti az unokákat,- kilenc lurkó nagyanyónál fel is fordítja a házat. De ő titkon mindig ott van, a hibákat helyre hozza; este pedig számadáskor, fiainak mondja sorra: "Ez a mai nap új a nap alatt, nem volt még ilyen, ennyi véletlen: ablak betörött, csirke megdöglött, dézsa kilyukadt, ruha elszakadt, tányér megrepedt, a kulcs elveszett, elromlott a zár, csorbult a mozsár, a gyümölcs lehullt, kertben vihar dúlt, a malac kijött, kertajtó kidőlt..." Kilenc fáradt kicsi lurkó az ágyában alszik mélyen, tejért indul nagyi csöndben, nagy sajtárral a kezében. Dsida Jenő: Utolsó vacsora
Kezében megtörik az ostya.
Az arca ólomszürke már. (Szétzilált ágyán Mária töpreng: Merre jár, jaj merre jár?) Júdás éjsötét szemébe kapzsi vágyak karvalya ül ki. (Mária sóhajt csendesen; Fájdalmas áldás Jézust szülni.) – Bizony mondom, az Atyához megyek, mielőtt a Vigasztalót hoznám – (Mária susogva fohászkodik: Vezéreld haza hozzám!) Fáklyások lopóznak a hegyre, az olajfák furcsán összesuhognak... (Mária egyedül sírdogál: Mi lesz holnap?) Hirtelen búgó szélvihar hördül, a Cedron morajlón felrian – (Mária belesikolt az éjbe: Meghal, meghal a fiam!) Nádfedeles
ami házunk teteje, - mezőpaniti népdal -
Sej rozmaring, rozmaring, leszakadt rólam az ing! Van már nékem kedvesem, Ki megvarrja az ingem.
Hej, rezeda, rezeda, karcsú a lány dereka. Karcsúnak is kell lenni. Karcsú legény öleli.
Hej, kendermag, kendermag, jaj de büszke legény vagy. Mit ér a büszkeséged, Ha nincs szép feleséged.
Sej, gyöngyvirág, gyöngyvirág, lányoké a mennyország, Magas a csipkebokor, legényeké a pokol. Galga menti karikázó Rozsbúzában, barázdában szépen szól a pacsirta, Ne szomorítsd az árva szívem aranyos kis Mariska. Szomorította azt más is, sej náladnál szebb virágszál, Te csaltad meg az árva szívem, azt sajnálom sokáig.
Nem messze van, nem messze van a szeretőm lakása, Ide látszik, ide látszik annak a rózsafája. Fújja a szél körös körül sej a sok szegfűt rezedát, Nem taposom, nem taposom a szeretőm udvarát.
Kinyílott már a rezeda
Tompa Mihály: Virágrege Gonddal ápolt kerti ágyban Két virág állt egymás mellett: Azt kevéllyé tette ékes Szirma és a karcsú termet: Ezt övedzi egyszerűség, Ajkán csókot nem szed a Kert kalandozó lepéje, Ez a kisded rezeda!
És szól büszkén amaz, a szép: Miért vonulsz így ide mellém? Tán szintelen, árva voltod Szépségemmel hogy emelném? Ah szegény gyom, menj el innét! A sövény alatt helyed, - Kellemem csak árt neked, ha Összemér a szem veled!
Mig ekép szólt, - s rezedácskát Bántá a szó, melyet mondott: Nő az árnyék, hűsül a lég, S harmat lep be füvet, lombot: Hazasiet a madárka, - Eljön és elmén az est: Majd az éj a földön mindent Egy, sötétlő színre fest.
Ki jár még a kerti úton Fel s alá a csendes éjben? Kertészlánykát, szép menyasszonyt Édes bánat tartja ébren: Virágitól, kiket ápolt, Holnap végkép elszakad... Azért tartja köztük ébren Ez a fájó gondolat.
Elfedett az éj, virágim! Mégis tudlak, mégis látlak! Felém búsan hajladoztok, Liliomok, rózsaágak! És az édes bűvös illat, Mely búcsúkép rám lehel: Jácint, szegfű s rezedák, hű Kelyhetekből terjed el.
Uj, uj keccsel gazdagulva, Későn légyen hervadástok! Édes lesz a messzeségből Visszagondolhatni rátok! Ti adátok életemnek Boldogságot, örömet! S koszorúmban kísérőül Csupán egy-két szál követ!
Hallja a kevély virág ezt, És mit olyan mélyen fájlal: Hogy csak őt feledte a lány, Nem említvén más virággal! S reggel szégyen- és haragtól Színe halvány, kelyhe dúlt: Rózsa, liljom s rezedából Köt a mátka koszorút!
Ki bálványa volt magának, - Mást körülte föl se vévén - E mellőzés mély sebet vág A virágon s büszkeségén: Ingerült és zúgolódik, Mint a sértett gőg szokott, Végre a zajgással, ilyen Feddő szóra ád okot:
Mely rajtad nyíl, szirmod édes, Hanem ez csak külső érdem: Illatod nincs! - s nagyra vágynál A virágok seregében?! Azért, hogy nincs dús virága, Színe hamvas, színe zöld: Zsálya, izsóp, rozmarinnak A földig hajtsd büszke főd!
A virágnak lelke: illat, Mely szabadon árad széjjel, Mig rabul a földhöz kötve Szirom és lomb, gyökerével! Szirom és lomb hervadandó...! S az a virág alig élt, Melynek meg nem hosszabbítja A jó illat életét!
A virág a feddő szóra Még búsabb lesz, nincs mit várjon... Oldalán a nyíló rózsák Függnek vékony inda-szálon: S ha illetik, megtartóját Széjjel-rugva eleve, - Nem vágy élni, szaporodni, - Ne nyulj hozzám a neve.
Csak az ágyak szélén állong A virág dús kertében: Most is hallja a kemény szót: Külső szépség nem nagy érdem! Fejed mályva s rezedának A földig meghajthatod! Mert mit ér a dús szín rajtad, Ha hiányzik illatod?
Túrmezei Erzsébet: Rezedaszív
Mikszáth Kálmán: Az a pogány Filcsik „…Mogorva, rideg ember volt; nem szeretett az a világon senkit, semmit, azon a bundán kívül. Hát 'iszen, nem lehet égbekiáltóbb kegyetlenség, mint amit a saját egyetlen gyermekével tett: a Terkával. Pedig mi volt a vétke? Az apja a csoltói sánta molnárhoz akarta erõltetni. Egy cserépbe ültetni a rezeda-virágot a csalánnal. Nem csoda, ha elbúsulta magát, ha elfacsarodott a szíve, elszédült a feje, félrelépett a lába. Elment, megszökött a fiatal szolgabíróval. Nagy hiba volt, de hát fiatalság bolondság. Az egész világ követ dobhatott volna rá, csak éppen az apja nem…” |